Éppen angolról sétáltam hazafelé, mikor hirtelen kivágódott, egy random kocsma ajtaja, (tudjátok, az a fajta ami senkinek sem tűnik fel, és senki sem tudja a nevét, a húsz éve odajáró törzsvendégeken kívül), és kiviharzott egy ránézésre hetven, de amúgy ötven körüli, erősen ittas úr, kezében csengő telefonnal. Akkora svunggal jött az öreg, hogy ha nincs ott a biciklitároló én bele sem merek gondolni, hogy hol áll meg.

Nem is ez volt az érdekes, hanem, az ezt követő telefonbeszélgetés, amit ezek után persze, hogy megvártam.

Fél perc csend, majd lenyom egy ilyet: "Ne üvöltözzél már anya! Nem vagyok megint holt részeg, csak beszélgetünk a haverokkal"

Megcsapott a nosztalgia keserédes szele, eszembe jutottak a gimis emlékek, mikor még én is ilyen kapitális hazugságokkal próbáltam leplezni a nyilvánvaló részegségem anya előtt. Azért örülök, hogy nálam már elmúlt ez a korszak.

Együttérző mosollyal az arcomon, tovább indultam, a férfi pedig szomorúan, vissza battyogott a krimóba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.