Sosem értettem, hogy emberek miként képesek kamerák elé állni, bárminemű önkritika nélkül. Elképzelem, ahogyan Szarka László hazaér a műszakból, majd miután elfogyasztotta az édesanyja által készített ebédet, leül egy sörrel a TV elé és azon gondolkodik, hogy hol rontotta el. Nem is igazán gondolkodik, inkább keserű ízű képek úszkálnak a sörtől bágyadt elméjében, megbecsülésről, elszenvedett sérelmekről, és a ziccerekről, amiket egész életében gyáva volt kihasználni.
Ebből a löttyedt önsajnálatból csak akkor tért magához amikor egy szimpatikus fiatalember (nevezzük Attilának) éppen azt rágja a szájába kéjes hangon, hogyha elmegy valamilyen buzi válogatásra akkor híres lesz és gazdag, továbbá visszanő a haja. Mi ez, ha nem jel? Hiszen végig a szemembe nézett! – gondolta Laci – és nekilátott újjáépíteni az életét.
Elsőként válasszunk számot! – jutott eszébe az ötlet Lászlónak – majd megkereste a kedvenc (és egyetlen) válogatáskaziját amit még a 90-es évek elején készített a volt kolléganőjének, akinek végül sohasem adta oda. Kedvenc karosszékében ülve hallgatta a 20 évvel ezelőtti számokat. Édes melankólia járta át Lászlót, miközben sorra zendültek fel ifjú kora slágerei, de egyet sem érzett elég odabaszósnak ahhoz, hogy ország – világ előtt elénekelje. Aztán a B oldal második száma, (közvetlenül Scatman John Scatman-je után) felébresztette Lászlóban az alvó megasztárt.
Híres leszek, bazmeg. – gondolta László.
És az is lett.
Hát tessék hölgyeim és uraim: Szarka László és a Bikicsunáj (Alphaville - Big in Japan)
És az eredeti
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
